Gasztrokulturális utazás a Himalájában

Szerző: Krisztina Czugéber

Tejberizs­­­tenger

A khir-főző edény
(nepáli mese)

Réges régen élt egy földműves, akit Kenyérevőnek hívtak. Azért kapta ezt a nevet, mert mindig hét kenyeret vitt magával a munkába. Egy nap, amikor a mezőn dolgozott, hirtelen maró éhséget érzett, ezért elkezdte kibontani a kenyeres zsákját. Miután kibontotta így szólt: Meg fogok enni egyet, kettőt, hármat, négyet, ötöt, hatot vagy mind a hetet! A közelben volt egy barlang, ahol egy démon élt a hét gyermekével. A démon hallotta, amit a férfi mondott és úgy értette a férfi azon gondolkozik, hogy megeszi mind a hét gyermekét. Kijött hát a barlangból és így szólt a földműveshez: Kérlek ne edd meg a gyermekeimet, adok neked inkább egy tejberizs-főző edényt! Azután adott a férfinak egy edényt, aki azzal a nagynénje házához ment, hogy ott töltse az éjszakát. Amint odaért, azonnal mindent elmesélt a nénikéjének a démonról és az edényről. Rögtön ki is akarta próbálni, hát így szólt: Edény, főzz tejberizst! Legnagyobb ámulatára az edény azonnal tele lett tejberizzsel. Miután elment aludni, a nagynénje kicserélte a csodás edényt egy másikra hasonló kinézetű közönséges edényre. Másnap a földműves fogta a rossz edényt és hazament. Legközelebb, amikor szokásához híven ment a mezőre dolgozni, ismét hét kenyeret vitt magával. Ahogy kibontotta a kenyeres zsákot kezdte is mondani: Meg fogok enni egyet, kettőt, hármat, négyet, ötöt, hatot vagy mind a hetet! A démon rémülten jött elő a barlangjából és így kérlelte a férfit: Ha megkíméled a gyermekeim életét, adok neked egy aranyat ürítő kecskét!

Tovább olvasom

Szamárfülek, uszonyok és skorpiók a tibeti konyhában

Bongu achok készítés, Darjeeling 1960-as évek
(kép forrása: The Confluence Collective // theconfluencecollective.com
)

Losar tashi delek! ལོ་གསར་བཀྲ་ཤིས་བདེ་ལེགས།

Ázsiában mindenhol megkezdődött januárban, némi időeltolódással a különböző időszámítási rendszerek miatt, az újév ünneplése. Nálunk ez a farsangi időszak, a tél elűzése, a tavaszvárás időszaka, ami éppúgy, mint a holdújév ünneplése, mozgóünnep. A farsangi időszak Vízkereszttől Húshagyó keddig tart, ami a Húsvéttól visszaszámolt hetedik vasárnap utáni kedd, tehát mozgó dátumú ünnep.

Idén, 2024-ben, február 10.-re esett a tibeti újév, a losar (ལོ་གསར་), amivel kezdetét vette a tibeti kalendárium szerinti 17. ciklus 2151. éve, ami a fa sárkány éve lesz.

A himalájai népeknél luniszoláris naptár határozza meg a szintén több napon át tartó újévi ünnepek idejét. Például Bhutánban és Nepálban is elkezdődik januárban a 12. hónap első napján újholdkor. Bhutánban Chunyipai Losar a neve.
བཅུ་གཉིས་པའི་ལོ་གསར་  „tizenkettedik (hónap) újéve”.

Nepálban a tamangok és a hyolmok ilyenkor ünneplik a Sonam Losart. De ilyenkor ünnepelnek a sherpák, gurungok, lepchák és bothiák is nemcsak Nepálban, hanem Darjeeling környékén és Sikkimben is. Ennek idejét úgy határozzák meg, hogy a téli napforduló utáni második újholdkor kezdődik. Ez a nepáli kalendárium szerinti tizedik hónap, a Magh. 

De, hogy legyen valami közös ezek között az elsőre nehezen átlátható újévi ünnepek között és ha úgy tetszik a mi farsangi időszakunk között is, nézzük mivel ünnepelnek. Természetesen ételekkel. Azok között is van egy, ami elmaradhatatlan része a tibeti és himalájai újévnek. Ez pedig a csöröge fánkra, vagy forgácsfánkra nagyon hasonlító khapse nevű sült tészta. 

Tovább olvasom

Első

Darjeeling körbevett a felhőivel.
Néha egy-egy felhő szembejött a szűk utcában, majd miután beburkolt, megölelt, elveszejtett egy pillanatra, tovább úszott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Máskor bejött a nyitott ablakon át a szobámba, körülnézett, majd szertefoszlott.

Darjeeling dombjai, Nyugat-Bengál, India (2007)
A képen alul bal oldalt látható sárgás kúpos formájú építmény Kőrösi Csoma Sándor síremléke.

Bevezetésként vissza kell mennem a kályháig, pontosabban egészen Nyugat-Bengálig. Darjeeling sok szempontból az első számomra és egyáltalán nem meglepő, hogy most, kicsit több mint másfél évtizeddel később, úgy áll össze minden, hogy első utam Indiába, a Himalája lábaihoz vezetett Darjeelingbe, majd Sikkimbe és mindez pontosan illeszkedik a későbbi, egészen máig tartó dolgaimhoz, amik foglalkoztatnak és nem csillapodó kíváncsisággal töltenek el, hogy újra és újra valahol azokon a bizonyos déli lejtőkön találjam magam. A Himalája déli lejtőin.

Volt valamiféle romantikus elképzelésem korábbi olvasmányélményeim alapján, ott visszhangoztak a gondolataimban ezek az izgalmasan hangzó városnevek keletkutatók régi könyveiből, regényekből. Darjeeling, Kalimpong, Simla. Közben tibetológiát hallgattam az egyetemen és egyre egyértelműbbé vált, hogy el kell mennem ezekre a helyekre. Akkor valahogy nem az merült fel, hogy Tibetbe utazzak, kínai vízummal és engedélyekkel, hanem a Himalája másik oldala, ahol több területen is számottevő tibeti népesség él. Valamiért azt éreztem szabadabban tudok ott majd utazni bárhova, így Indiába vettem meg első ázsiai utam repülőjegyét, azzal a határozott céllal, hogy Delhiből keletre indulok majd, azután fel a hegyek közé, azt még akkor nem is sejtve, hogy pár nappal később ott fogok ülni egy aprócska házban egy ágyon, előttem a kis asztalkán tea és egy idős férfi mesél arról, hogy ő gondozza Kőrösi Csoma Sándor síremlékét, ami a kis ház alatti hegyoldalon áll.

Darjeeling hívott, én meg fogtam a hátizsákom és elindultam. Elindultam és hazaértem.

Tovább olvasom

© 2018—2024 CsLTD Smurf Alkotóközösség
kaaliyuga@forrasom.hu

Hemingway © Anders Norén