Jampal ajándéka

Megettük végül a dumsi kukhurát a lámával. Jampal fogta meg. Nem lett volna szabad ilyet csinálnia, a szomszéd tyúkja volt. Ráadásul egy drága fajta és tojótyúk.
A láma mondta, hogy sokba fog ez kerülni neki, legalább ezerötszáz rupiába. Vár még pár napot, amíg a szomszéd lehiggad, aztán majd megy és kifizeti. Majd elmúlik a szomszéd haragja, ahogy elmúlt a lámáé is, miután körbekergette vagy kétszer Jampalt a kolostor körül, hangosan kiabálva.
– Ezek amúgy csak a körülmények, majd elmúlik, mondta.
– Stresszt okoz ez most, szegény csirke is a sufniban van, valószínűleg meg fog halni, mondta.
– Tudod ez egy nagyon speciális csirke. Dumsi kukhura, sün csirke, mert úgy áll a tolla. Dumsi, sün nepáliul. Akarod látni?
– Nem, most nem.
Aztán este megnéztük. A csirke minden om mani peme hum mantra ellenére elég rossz állapotban volt és reggelre el is hagyta ezt a világot.
Igazából én nem is nagyon gondolkodtam azon, hogy ezt a csirkét meg kéne enni. Azt gondoltam majd a gazdája megkapja és ők esetleg megeszik, hiszen nem volt beteg, csak mondhatni baleset érte. A kolostorban meg nem esznek húst általában. Ezt az első napon mondta a láma. Igaz azt is mondta kérdésemre, hogy néha ő eszik húst, ha úgy adódik. Adódik a hús. Ez egy fontos pont. Valahogy úgy fogalmazott, hogy ha máshol van és hússal kínálják, akkor elfogadja. De itthon alapvetően nem esznek húsos ételeket.
– Hol van most Jampal?
– Megkergettem kicsit, tudod éreznie kell, hogy valami helytelent csinált. Büntetésben van.

Persze estére Jampal visszatért és békésen heverészett a konyhában egy darabig, a láma pedig olyan szeretettel vakargatta meg a fejét és szólítgatta kedvesen: Jampaaal, Jampaaal.
Másnap a láma megtisztította a dumsi kukhurát és betette a hűtőbe. Azt mondta, ez a csirke meg lett ölve, Jampal csinálta, a csirke nem volt beteg, tehát meg lehet enni. Azután kis cinkos mosollyal az arcán megkérdezte: Megfőzzem? Holnap főzök belőle valamit.
Lama Pasang mindenben olyan végtelenül természetes. Teljesen őszinte volt a szomorúsága a csirke Jampal általi kinyúvasztása miatt, az együttérzése a csirke szenvedése miatt és teljesen természetes volt az is, hogy ha már így alakult, túljutva ezen, együnk valami finomat, táplálót. A dumsi kukhura pedig valóban az. Nem nagyüzemi hús, farmon kapirgált, amíg nem találkozott össze Jampallal.
Kíváncsian vártam mi lesz.
A láma nagyon diszkréten hozta be a konyhába a két combot egy darab banánlevélen. Mire odaértem volna, hogy lefotózzam, már be is dugta egy kuktába fűszerekkel. Aznap ketten voltunk a vacsorára, tehát csak annyit főzött, amennyi nekünk elég. Megkaptam a szokásos nagyon apró organikus kertből való fokhagymafejet pucolásra. Ici-pici gerezdek, minden ételbe kerül egy egész fejnyi, minden vacsorához én pucolom, amióta itt vagyok. Láma ír üzenetet délután: gyere meditálni! Kell segítség a főzésnél! Ez azt jelenti, hogy menjek apró fokhagymát pucolni. Meditatív tevékenység, mondja mindig. A zöldségaprítás is. Minden meditáció, mondja. Az összes tevékenységünk az. Samatha meditáció. Ráirányítjuk a figyelmünket a tevékenységünkre, összpontosítunk, közben lecsendesedik az elménk.

– Már nem is vagyunk stresszesek. Az voltam pedig. Nyima (macska) megint nem jött haza, Jampal meg magára haragította a szomszédot. Attól tartok a szomszéd egyszer bántani fogja Jampalt.
A kukta közben csendesen szuszog, megpucoltam a fokhagymát, aprítom a többi zöldséget. Azt mondja a láma lesz egy kis leves is a csirkéhez. Reméli megfől rendesen, mert ez keményebb húsú jószág.
Közben odateszi egy másik edényben a rómaiköményes vajas rizst. Ez szinte minden este van. A vaj illatos, pirul kicsit rajta a kömény. A kukta szuszog. Újabb serpenyőbe mustárolaj kerül.
– Szeretem a mustárolajat – mondja a láma
– Szagolj csak bele, nem mindenki szereti, erős az illata, íze.
Amikor a mustárolaj felforrósodik beleszór egy kis üvegből görögszéna magokat (methi), majd felaprított hagymát és összezúzott fokhagymát. A fokhagymát olyan fa mozsárban törjük össze, mint amiben a sherpák a rildook nevű ételükhöz a krumplit szokták nyúlósra püfölni. Ez egy kisebb méretű mozsár. Mogyorót és fokhagymát zúzunk benne általában minden ételhez. Eszembe jut az elektromos aprítóm, beszélgetünk is róla kicsit, nekem se régóta van és sok időt lehet vele megsprórolni, főleg ha sok emberre kell főzni. -Jó lenne egy! -mondja a láma. Aztán később valamikor azt is mondja, hogy szereti ezt a fa mozsarat, ebből biztos nem kerül bele semmi mikroműanyag az ételbe.

A kukta szuszog tovább. A mustárolajban sercegő hagymára mehetnek a zöldségek, amiket időközben felaprítottam. Saag, ishkus, zellerzöld a zöldek képviseletében és egy apró sütőtök felkockázva, hogy legyen benne sárga is. Kari pata és tej pata, azaz curry levél és babér levél, mint zöldfűszer. A saag levélzöldséget jelent. Ebben az esetben mustárlevél volt. Rotyognak a zöldségek, közben a láma ellenőrzi a csirkét. Tesz a zöldségekre a levéből. Az lesz a leves. Azt mondja a hús elég kemény, nem biztos, hogy megfő. Átteszi egy serpenyőbe valami zsíradékra és pirítja. Egészen ropogósra. Végül tálal: egy adag vajas, köményes rizst, egy kis barnára sült combot és egy tálban a sűrű zöldlevest, ami a csirkelevestől csodásan telt ízt kapott. A leves sűrűjéből a rizs mellé teszünk valamennyit.

Rövid felajánlás ima után kíváncsian és éhesen nekilátunk.
De hiszen ez puha. A ropogós kéreg alatt a hús puha és nagyon ízletes. Barnás színű, mint egy vadmadáré.

A láma várakozóan néz rám. Jó? – kérdezi.
– Nagyon jó! – mondom. – Nagyon jó! – mondja a láma. – Köszönjük Jampal!
– Mondd meg Jampalnak, ilyet nem szabad csinálni. … maximum havonta egyszer. Ezen jót nevetünk. Mind a tíz ujjunkat megnyaljuk a vacsora után.
Másnap a láma mondja nekem, hogy esetleg ebédre főzne egy curry-t Jampal ajándékából, mert van még belőle bőven, csak menjek segíteni aprítani és meditálni.
Jampal ajándéka, így hívjuk azóta a dumsi kukhurát, amit megettünk a lámával.

Rimbick, Nyugat-Bengál, India, Kelet-Himalája